A KURFLI Közhasznú Kulturális Egyesület felhívása!
Kedves Szervezetek, Önkéntesek, Civilek, Emberek!
Civilség. Kezdeményezés. Sokszínűség. Változás. Fejlődés. Külső. Belső. Társadalmi agóra. Közösség. Közös ég.
Nem véletlenül alakultatok, hiszen van társadalmi feladat bőven. Ezt azért gondoljuk, mert mi sem véletlenül alakultunk. A legtöbb civil szervezet sajátja, hogy hatalmas dolgokról álmodik, meg akarja váltani a világot, és kisebb-nagyobb lépéseket tesz is ügye érdekében. Ez nagyszerű.
Civil matek: Ha minden szervezet egyedül képes a kisebb-nagyobb eredményekre, mi történhet összefogással? Főleg úgy, ha tudunk egymásról, és az utca embere is tud rólunk.
Álmodtunk egy éjszakát, ami rólunk szól, civilekről. Megmutatkozhatunk/bemutatkozhatunk. Találkozhatunk egymással, az utca embere megismerhet minket. Egy éjszaka, amikor mindenki megtudhatja, kik vagyunk, mivel foglalkozunk, miben lehet segíteni, kitől lehet segítséget kérni. Mert ezen az éjszakán mindenhol világítanak a civil pontok, ahol a látogatókat megérinthetik a civil kulisszatitkok, ahol a civil elmeséli történetét, jelenét, múltját, jövőjét, álmait, küldetését. Az egész város bizsereg, óriási társadalmi társalgó, amikor a média egész éjszaka harsogja az eseményeket, ahol riksák és biciklik keresztezik egymást a nyári éjszakában civil ponttól civil pontig.
Legyetek ti is civil pontok, kapcsolódjatok be, reprezentáljátok magatokat, szervezzetek programot helységetekben vagy a szabadban, bárhol. Bármit.
Dávid Dely & Tumba y Quema koncert
2010. július 1. 21:30
Gödör Klub (V. Bp. Erzsébet tér)
Hosszú idő után újra színpadra lép hazánk egyedüli kolumbiai-magyar worldmusic/fusion koprodukciója, a Tumba y Quema. Világzene rajongóknak kihagyhatatlan!!
A zenekar játszott már a legnagyobb hazai zenei fesztiválokon és számos alternatív klubban. A Tumba y Quema zenei világa a kolumbiai, afro-karibi ritmusokon alapszik, mindezt megfűszerezve a globális zenei hatások széles választékával, ezt a latin hangzásvilágot pedig megerősítik a modern rock, reggae, hip-hop és aftro-beat elemei. Zenéjükből mindig sugárzik a joie de vivre, a kultúrák olvasztótégelyének a Karibi térségnek az életszeretete. Az „Egység a sokféleségben” elvének szellemében, a csapat kísérletezik a világ kultúráinak ritmusaival és zenei stílusával, ez adja egyéni hangzásvilágát.
Az együttes dalait vezetőjük Dávid Dely ütőhangszeres írja. Dávid zenész, zeneszerző, a Tumba y Quema alapítója. Zenei tapasztalata családjával, a Millero Congo zenekarral kezdődik, ütőhangszeresként, később számos zenei projektben, többek között népzenei, kísérleti és modern együttesekben részt vesz. Miután néhány éve Magyarországra költözött zenét szerez és a legkülönfélébb stílusú akusztikus és elektronikus produkciókban dolgozik, mint zeneszerző és muzsikus.
A zenekar 2006-ban elnyerte a Budapest Fringe Festival szakmai különdíját. 2007-ben jelent meg első albumuk Son Maloso címmel. A lemez címadó dala szerepel a World Music Network kiadó által megjelentetett válogatásalbumon is.
“A Tumba y Quema azok közé a zenekarok közé tartozik, amely nem ismer távolságot előadó és közönség között. A tánc pedig kísérő jelenségként emlékezteti az embert arra, milyen is szabadnak lenni. “www.radioe.hu
A zene részletes elemzésére vállalkozzon egy világzenei szakértő, nekünk itt és most elég annyi, hogy feszes, változatos és kitűnően táncolható. www.szoljon.hu
A zenei spektrum tehát sok helyről merít, a kolumbiai népi elemeket, és az afto-karibi stílust beleértve, amik alatt különböző ritmusok pattognak….Aki érdeklődik a világzene iránt,…az biztos ezt is szeretni fogja. www.afrozsiraf.hu
Hatodik alkalommal várja a nézőket, érdeklődőket, barátokat a Dialektus Fesztivál. A hagyományokhoz híven érzékeny, izgalmas alkotásokat mutat be a világ minden tájáról. A nézők a megszokott és az új helyszíneken is a legkülönfélébb antropológiai- és dokumentumfilmek közül válogathatnak, amelyek többségét csak a Dialektus alatt tekinthetik meg. A Dialektus Fesztivál idén több újdonsággal is várja az érdeklődőket.
III. EUROMED MUSIC FESTIVAL
Budapest, 2010. június 08 – 10.
Gödör Klub (Bp.V.Erzsébet tér 5.)
A szervezők választ kívánnak adni korunk társadalmi problémájára, a civilizációk és kultúrák között mai napig feszülő ellentétre, választ az egyén identitási kérdéseire a változó, színesedő társadalomban. A zenészek – akiknek gyökereik, kultúrájuk 12 országhoz kapcsolódik – 5 napot töltenek Budapesten, hogy az itt töltött idő alatt a legkülönbözőbb tradicionális és modern zenei műfajokban szerzett tapasztalataikat megosszák egymással. Budapesten a város szívében fekvő Gödör Klub nyitott terasza adja a helyszínt a produkciók premierjének.
Nézz meg egy videót a tavalyi fesztiválról!
Idén kilenc magyar zenész mellett, Tunézia, Egyiptom, Olaszország, Törökország, Izrael, Spanyolország, Belgium, Finnország, Portugália, Szerbia és Lengyelország is képviselteti magát a fesztiválon.
Afro Magic koncert
2010. június 3., 20:30
Feszek Muveszklub (Bp. VII., Kertesz u. 36.)
Afro-tánc workshop
2010. június 12-13. 15:30-tól
Jam Tancmuhely (Bp. XIII. Csanády utca 7.)
Afro Magic koncert
2010. június 16., 20:30
Zappa Caffe (Bp. VIII. Mikszath Kalman ter 2.)
Új felállásban, de a régi tűzzel lép színpadra az afrikai zene egyik legjelentősebb hazai képviselője, Mbaye N’diaye és az Afro Magic együttes, mely már több, mint tíz éve táncoltatja a világzenei-rajongó közönséget. A zenekart 1997-ben alapította szenegáli születésű Mbaye N’diaye. Szinte minden fontosabb hazai fesztiválon megfordultak, és számos külföldi rendezvényt is megjárt a zenekar.
Hosszú szünet után új tagokkal kiegészülve lépnek fel június 3-án a FészekMűvész Klubban, majd június 16-án a Zappa Caféban, a tradicionális afro ritmusokat és dalokat jazzes-popos köntösbe öltöztető zenekar újra megtáncoltatja a közönséget. A koncertek után dobshow és dj hajnalig!
A két koncert között június 12-13-ánMbaye workshopot tart a Jam Táncműhelyben, ahogy az afro-tánc fortályait lesheted el a szenegáli Nemzeti Balett egykori táncosától!
Mű-Hely Est a Dürer Kertben – a Tilos Rádió Maraton alatt
Ayman Mabrouk(Egypt), Gozlan Fatima, Kobza Vajk, Major László
2010. június 7. hétfő este
Dürer Kert (Bp. XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.)
Egyiptomból érkezik a világhírű Ayman, aki ritmushangszereivel minden zenét orientálissá tud tenni. Közös muzsikálása Gozlan Fatimával már régóta várat magára, ő az a csodalány aki itthon alapértelmezett a keleti zenében. Ők ketten a legmélyebb ritmusokkal támasztják majd alá Kobza Vajk –a Törökországban régizenét tanult- lantművészt, valamint a Zsarátnok és Kaji Yag hegedűsét; Major lászlót, aki a Transglobal Underground-dal és Natasha Atlas-szal is fellépett.
Kihagyhatatlan zenei élmény a keleti zene és az ütőhangszerek szerelmesei számára!
“Szenvedélyünk a dobolás!”
Közösségi zenélés a Dobfesztivál barátaival
Szenvedélyek Napja
2010. június 1. 18:00-19:00
Kesztyűgyár Művelődési Ház, Bp. VIII. Mátyás tér 15.
Dobosok és táncosok, zsonglőrök és capoeristák, Dobfesztivál barátok, gyertek gyűljünk össze egy jó kis jammelésre a Szenvedélyek Napján!
Mátyás téri koncertek a Szenvedélyek Napján
15.00: Úzgin Űver lemezbemutató koncert
17.00: Barcsay Jenő Emlékzenekar
18.00: Szenvedélyünk a dobolás
- közösségi zenélés a Dévaványai Dobfesztivál résztvevőivel
19.00: Korai Öröm
INGYENES!
Gyertek minél többen, mutassuk meg milyen a dobfesztes virtus!
Kérlek adjátok tovább Facebookon, iWiwen! (a bejegyzés alján lévő BOOKMARK gombbal tudod megosztani. Köszi!)
Didgeridoo Találkozó
Joannis, Olaszország
2010. május 22.
2010 május 22-én didgeridoo találkozó Olaszországban, Joannis városka közelében. A szervezők szeretettel várnak minden kedves didgeridoo rajongót – nem csak a közönség soraiba, hanem a színpadra is. Ennek keretében mindenkinek, aki a színpadon szeretné megmutatni, kipróbálni magát, maximum 20 perces műsoridőt biztosítanak. A jelentkezéseket előre, az opendidge@gmail.com címen várják.
A fellépők közül páran:
Arbura(ITA), Giancarlo Ariani(ITA), Lies Beijerinck(NED), Jeremy
Cloake(NZ), diDjetal veHicle(IT), Dubravko Lapaine(HR),
Janez(SLO), Martin O’Loughlin (AUS), Pyramid (IT),
Walkabout(Trieste), Lukas Pilnaj(CZ), Jack Azzara’(IT), Andrea
Ferroni(IT), Lorenzo Niego(IT).
Triginta Percussion koncert
2010. május 29. 20:00
Fonó Budai Zeneház
(1116 Bp. Sztregova u. 3.)
A Triginta Percussion egyedi stílusa a közel- és távol-keleti ütőhangszeres régiókban szerzett zenei élményekből táplálkozik, mégis megszólalásában jellegzetesen kortárs és európai. A játék során keresi a ritmuszene kapcsolatát a dallamszerűséggel és a zenei harmóniával is, ám mindennek egészen új dimenzióját mutatja be. Az ütőegyüttes repertoárján éppúgy szerepelnek hagyományos dél-indiai klasszikus kompozíciók, mint Jáva és Bali varázslatos gamelánzenéi vagy ezek alapján született saját szerzemények. Az olykor elmélyült, máskor összetett témák közül természetesen nem maradhatnak ki a virtuóz szólóbetétek sem.
Május 8-án fogjátok pokrócaitok, labdáitok, narancsaitok, sülthúsaitok, hangszereitek, barátaitokat és barátnőiteket és gyertek ki velünk belehempergőzni a tavaszi sziget fresh gyepébe! Lesz közös dobolás, kaja, pia, sport, fekvés, napozás, vízipisztoly meg amit szeretnétek! Délután fél3-tól megyünk ki, és addig maradunk ameddig jólesik.
A Tánc Világnapja
Gödör Klub – Erzsébet tér
2010. április 29. 10:00-22:00
2010. április 29-én ünnepeljük a Tánc Világnapját, a tánc mozgás örömét. Ebből az alkalomból a budapesti Gödör Klub mindenkit táncra perdít. A program célja, hogy lehető legtöbben táncoljanak és felpezsdítsük ezzel a városi életét! A rendezvény mindenkihez szól, aki szeret táncolni és mozogni, legyen akár tánckedvelő vagy hivatásos táncos, itt lehetősége lesz többféle táncműfajt kipróbálni!
Délután 5-től afro tánc a program, természetesen a két legjelentősebb hazai afro-dobos zenekar közreműködésével: először az Afrobreakz, majd Abdul Aziz és a Sankolokan adja a nyugat-afrikai taplalávalót!
8:00 – 9:00 Body Moving bemutatja – Gyrokinesis óra – Lipka Péter (park)
13:00 – 14:00 Body Moving bemutatja– Jóga táncóra – Zambryczki Ádám (park)
17:00 – 21:00 Swing – Utcatánc a teraszon! (alsó terasz)
17:00 – 19:00 Afro tánc (Erzsébet téri park)
Két meghatározó magyar banda összefogásával kaphattok ízelítőt a nyugat-afrikai ritmusok magával ragadó világából. Fellép a Margit-szigeti dobosokat és táncosokat tömörítő Afrobreakz és Abdul Aziz vezetésével a Sankolokan is. Beleadnak amit csak lehet, hogy a lüktetés a szíveteken keresztül a lábatokba másszon!
Kumbha Mela – a világ legnagyobb fesztiválja
Diavetítéses előadás
2010. április 10. szombat 17 óra
India Klub, Szeged, Brüsszeli krt. 29.
Leveles Zoltán, hindu szerzetes két hónapot töltött a világ legnagyobb spirituális fesztiválján. A napokban befejeződő Kumbha Mela ünnepség évezredek óta, 12 évenként kerül megszervezésre. A fesztiválon a kilencven millió zarándok mellett felvonulnak a kor legkiemelkedőbb jógiai, aszkétái és tanítói.
Hétvégi intenzív kurzus Mbaye Ndiaye-al és élő afrikai dobzenével a Jam Táncműhelyben!
Helyszín: Budapest, Csanády utca 7.
Időpont: április 10-11. szombat-vasárnap 15.00-18.00-ig
Ára:(2*3 óra) április 5-ig: 6000 Ft, április 7-től: 7000Ft
A SABAR tradicionális nyugat-afrikai tánc mely Szenegálból származik. Kifejezésre jut a nőiesség,érzékíség és a csábítás. A SABAR stílusú tánc esküvők, keresztelő ceremóniák elmaradhatatlan része. Ezt a táncstílust sajátíthatod el, ha eljössz a tánckurzusra, ahol a talpalávaló élő zenét természetesen dobosok biztosítják.